Trianon 101 – Mikes 70

Beszámoló a „Múltról a jelenben. Nemzetet egybekovácsoló múlt és jelen. Trianon 101 – Mikes 70″ című, 2021. november 27-én tartott tanulmányi napról.

Eseményünket az alkalomhoz illően méltóságteljesen tartottuk meg, 60 előre bejelentkezett résztvevő jelenlétében, a törvényes Covid-előírások betartásával.

Az esős szombaton reggelünket szebbé tette az érkezéskor felszolgált forró kávé/tea, finom sütemény és a ’Mikes KK 70 torta’ melyet Deuten Makkai Réka a Hollandiai Mikes Kelemen Kör elnöke szeletelt fel és kínált az érkező vendégeknek.

Urbán Ákos, a Hollandiai Magyar Szövetség elnöke megnyitotta a tanulmányi napot;
szívélyesen köszöntve minden jelenlevőt, külön üdvözölve az előadókat és a Hágai énekkar vezetőjét.
Deuten Makkai Réka zongorakíséretével elénekeltük a magyar Himnuszt.

Alábbiakban a programban szereplő előadásokat, fénypontokat vesszük sorba. A részletes programot pedig itt lehet megtekinteni.

1. Őexcellenciája dr. Kocsis András – Magyarország hágai nagykövete köszöntő beszédében méltatta a Hollandiai Magyar Szövetséget és a Mikes Kelemen Kört a magyarság megmaradásáért folytatott kitartó munkájukért, aláhúzva ennek a nemzetpolitikai jelentőségét.

2. Meghívott előadónk Pánczél Károly, a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottsága elnöke a “Magyar nemzetpolitika” című előadásában hangsúlyozta: aki meg szeretne maradni magyarnak, annak a magyar állam minden támogatást megad ehhez. Akiben egy szikra kötődés is van a magyarság iránt – például valamelyik nagyszülője magyar volt –, annak segítenek azt lángra lobbantani, és egyetlen szikrát sem hagynak kihunyni, hiszen az a küldetésünk, hogy megmaradjunk magyarnak, éljünk bárhol is a világban. Előadása végén átadta az Országház egy-egy 23 karátos aranyfóliára nyomtatott képét a Hollandia Magyar Szövetség valamint a Hollandiai Mikes Kelemen Kör jelen levő elnökeinek.

3. Meghívott dr. Horváth-Lugossy Gábor a Magyarságkutató Intézet főigazgatója, a “Magyarságkutatás a nemzetpolitika mentén” című előadásában elmondta, hogy a magyar kormány felelőssége tudatában hozta létre a 2018-ban a Magyarságkutató Intézetet. Az intézet az elmúlt két és fél év munkája által bebizonyította, hogy lehet és kell is nemzeti szempontú kutatásokat folytatni.
Főigazgató úr elmondta továbbá, hogy a várakozáson felüli teljesítmény (több tudományos publikáció és kiadott könyvek) visszaigazolja a hatalmas mennyiségű elvégzett munka értelmét és óriási figyelem övezi munkájukat. Párját ritkítja az a több tucat kötet, amelyek mindenki számára (főleg online) elérhetőek, akárcsak a nemzetközi tudományos konferenciák, a több mint 400 előadás, számtalan publikáció, az egyedülálló kutatások, küldetések, valamint az a magasfokú tudományos igényesség és precizitás ami a Magyarságkutató Intézetet jellemzi.
A több millió online érdeklődő két dolgot igazol: ma is él bennünk magyarokban az az érzés, belső tulajdonság, hogy tiszteljük őseinket, és igen, a magyar embereket igenis érdekli a magyarság múltja, sorsa, történelme. Ennek bemutatására, feltárására hiteles tudományos központként fogadta el a Magyarságkutató Intézetet a Kárpát-medence és a diaszpóra magyarsága. Ezt a megtisztelő felelősséget is fejben tartva végzik kitartóan munkájukat nap, mint nap.

4. A Hágai Magyar Kórus fellépése: “Millenniumi Óda” Szőcs Géza verse Selmeczi György zenéjével, hangzott el lélekemelö előadásban, Kovács Kata karvezető vezénylésével, Mester Blanka szoprán szólójával.

5. Kerekasztalbeszélgetés. Moderátor: nt. dr. Hermán M. János református lelkipásztor irányítása alatt a hallgatóság kérdéseire Pánczél Károly és dr. Horváth-Lugossy Gábor előadók világították meg az előadásokkal kapcsolatos témákat.
6. Ebéd előtt pohárköszöntőt mondott Deuten Makkai Réka-Imola, a Hollandiai Mikes Kelemen Kör elnöke a 70 éves a Hollandiai Mikes Kelemen Kör nevében.
Ebéd előtt fohászt mondott nt. van Bolhuis – Szabó Emőke református lelkipásztor.
Ebéd alatt nt. Henk van de Graaf “Van twee jaar tot levenslang. Onze jaren in het communistische Roemenië” című könyvének bemutatójára került sor, melyet a szerző maga végzett, sok komikus magyarázattal fűszerezve.
Ebédszünetben meghívottunk Vida Gábor író árulta és dedikálta „Ahol az Ő lelke” című regényét.
7. Meghívottunk Vida Gábor író előadása részvételéve, „Hogyan írjunk regényt Trianonról” címmel író-olvasó találkozóra került sor.
8. Filmvetítés: „Anyám és más futóbolondok a családból.” a Trianon kapcsán megírt forgatókönyv alapján.
Bensőséges örömmel, megelégedéssel és hálával tekintünk vissza erre a napra, hogy megtarthattuk másfél év késéssel konferenciánkat. Igazi közösségi élmény volt számunkra ez az együttlét.
Hálás köszönetünk annak a csapatnyi önkéntesnek és nem utolsó sorban a fiataloknak akik nagy odaadással dolgoztak és az esemény sikeres lefolyását biztosították.

Szilágyi Árpád
HMSz első titkár


A szimpóziumról videófelvétel is készült Frits van Gaans jóvoltából, amit itt lehet megtekinteni.

 

A teljes napra vonatkozóan pedig számos fénykép közül készítettünk egy válogatást köszönettel Kovács Endrének és Baranyai Andrásnak, amit alább lehet megtekinteni.

 

 

Posted in Események.