Idén Veldhoven adott otthont a 2017 óta évente megrendezésre kerülő családi napnak. A Hollandiai Magyar Szövetség szervezésében, a Hollandiai és Nyugat-európai Magyar Ifjúsági és Kulturális Alapítvány (StiHon) és a Mikes Kelemen Kör közreműködésével számos program valósult meg. Az ország különböző pontjairól érkező résztvevők ismét bizonyították, hogy a távolság nem akadálya az összetartozásnak: a hollandiai magyar közösség tagjai egy tartalmas és élményekben gazdag napot tölthettek együtt az új helyszínen megrendezett eseményen.
A családi nap programkínálata idén is rendkívül sokszínű volt. Az amstelveeni, hágai és maarsseni hétvégi magyar iskolák önkéntes pedagógusai és oktatói kézműves foglalkozásokkal készültek, amelyek egész nap lehetőséget biztosítottak a gyermekek számára a kreatív alkotásra. Az eindhoveni régió könyvtárának munkatársai is ellátogattak a rendezvényre, bemutatták magyar könyvkollekciójukat, illetve papírszínházas előadással készültek. Emellett számos kulturális, zenei és ismeretterjesztő program várta az érdeklődőket.
Az istentisztelet után a rendezvény ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét. Szilágyi Árpád, a Hollandiai Magyar Szövetség elnökének köszöntőjét Benyovszky Anna konzul ünnepi beszéde követte. Ezután Veldhoven polgármestere, Marcel Delhez is köszöntötte a résztvevőket. Beszédében kiemelte a közösséghez tartozás és az összetartozás jelentőségét, valamint hangsúlyozta a kulturális sokszínűség és a helyi közösségek szerepét a társadalmi kapcsolatok erősítésében.
A megnyitót követően a Hágai Magyar Énekkar lépett színpadra. Előadásuk során magyar és holland dalok egyaránt felcsendültek, amelyek méltó módon tükrözték a két ország közötti kulturális kapcsolatokat. A kórus fellépése nagy sikert aratott a közönség körében, utolsó produkciójukat a budapesti Melodika Project előadóművészeivel közösen adták elő.
A délelőtt folyamán előadást tartott Zautasvilli Anna fejlesztőpedagógus, a Felelős Szülők Iskolájának önkéntese. Előadásában a gyermekek tanulási nehézségeiről, azok lehetséges okairól, valamint a szülők és pedagógusok számára elérhető támogatási és fejlesztési lehetőségekről beszélt.
A StiHon Alapítvány szervezésében Magyarországról érkezett a Melodika Project zenekar, akik interaktív koncertjükkel szórakoztatták a közönséget. A zenészek változatos hangszerparkja, játékos előadásmódja és ismert dallamokból készült feldolgozásai hamar magukkal ragadták a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt. A koncert alatt a közönség aktív részese lehetett az előadásnak, így valódi közösségi élmény jött létre.
A magyar történelem iránt érdeklődők számára különleges programot jelentett Varga Szabolcs történész előadása, amelyet a mohácsi csata 500. évfordulója alkalmából tartott. Az előadó érdekfeszítő részleteken és új nézőpontokon keresztül mutatta be a magyar történelem egyik legismertebb és legmeghatározóbb eseményét, közelebb hozva annak jelentőségét a hallgatósághoz.
A kulturális programok sorát gazdagította Tápai Katalin fellépése is, aki Karády Katalin ikonikus dalaival idézte meg a múlt század hangulatát Bornai Szilveszter zongorakíséretével. Előadása különleges atmoszférát teremtett, és sok résztvevő számára nosztalgikus élményt nyújtott.
A nap végén Kalina Veronika vezetésével közös néptáncra került sor, amelyhez sokan örömmel csatlakoztak. A közös tánc méltó lezárása volt a rendezvénynek, tovább erősítve a közösségi összetartozás érzését.
A gyermekeket egész nap számos szabadtéri program várta. Az ugrálóvár és az íjászkodás mellett az Eindhoveni Magyar Iskola, a Kincskereső Oskola önkéntesei és a 70. sz. Attila Cserkészcsapat is változatos játékokkal, ügyességi feladatokkal és interaktív foglalkozásokkal készültek, így a legkisebbek sem unatkoztak egyetlen pillanatra sem.
A rendezvény gasztronómiai kínálata is nagy népszerűségnek örvendett. A látogatók megkóstolhatták a magyar konyha számos kedvelt fogását és finomságát: a frissen sült lángost, a sült kolbászt, a kürtőskalácsot, valamint számos egyéb hagyományos magyar ételt és süteményt.
A Hollandiai Magyar Családi Nap idén is kiváló lehetőséget teremtett arra, hogy a Hollandiában élő magyarok találkozzanak, kapcsolatokat építsenek, és közösen ápolják kulturális hagyományaikat. A rendezvény sikerét jól mutatta a résztvevők lelkesedése és a nap folyamán tapasztalható barátságos, családias légkör.
Gremsperger Klára
Az eseményen készült, alábbiakban megosztott fényképeket Frits van Gaans készítette, amiért ezúton köszönetet mondunk.
Klára az eseményről készített egy rövid összefoglaló videót is:


















































































